A föld órája...

Mi is ez a "föld órája" program? Egy nyitott és konstruktív kezdeményezés a WWF civil szervezet* részéről amelynek célja felhívni az emberek és politikusok figyelmét a globális felmelegedés veszélyeire és ugyanakkor konkrét TETTRE is serkent mindenkit. Beszélni könnyű. Könnyű kibújni a felelőség alól azzal a kifogással hogy mit tehetnék én, hiszen túl kicsi és jelentéktelen vagyok a világ meg nagyon nagy.

Az első föld órája program 2007-ben Sydneyben indult el, ekkor kb. 2,2 millió háztartásban és cégépületben kapcsolták le a világítást 1 órára. A kezdeményezés sikere futótűzként terjedt és egy globális fenntarthatósági programmá nőtte ki magát. 2008-ban már több mint 50 millió ember kapcsolta le az elektromos világítást. Szintén ekkor először közismert objektumok közül is sok "betársult": Kolosszeum, Golden Gate híd, Sydney-i Opera, Time Square (Coca-Cola kivetítő) mind elsötétült egy óra erejéig.
A sikertörténet folytatódik. 2009-ben a kitűzött cél, hogy 1 milliárd ember kapcsolja le a villanyt egy óráig! Ez nem csak egy gesztus, vagy takarékoskodás. Valójában egy erőteljes jelzés a világ vezető politikusai és kormányai felé, hogy konkrét lépéseket tegyenek a globális felmelegedés megakadályozása érdekében. Az, hogy lekapcsolod a villanyt egy "szavazat", amelyel IGENT mondasz egy élhető jövőre! Fontos hogy emelett regisztráld magad a http://www.earthhour.org/home/ weboldalon, hogy erről bizonyíték is legyen.



Idén Koppenhágában kerül sor a Globális Klímaváltozás Konferenciájára. A meghozott döntés majd a híres Kyotói Protokolt fogja helyetesíteni, tehát várhatóan 10 évre meghatározza az államok vállalását és elkötelezettségét a globális felmelegedés és környezetvédelem terén! A "föld órája" program célja nyomást gyakorolni a döntéshozókra. Lényeges, hogy minél többen vegyenek részt e programba! Képes vagy egy óra hosszat lenni elektromosság nélkül? Akarsz egy jobb és szebb világot? Akkor 2009. március 28, 20:30-21:30 között kapcsold le a villanyt!!!

Támogató szervezetek: ENSZ, Olimpia mozgalom, UEFA, Európai Unió, WWF stb.
Kapcsolódó anyagok: erdély.ma, föld órája magyar weboldal

Nem nő a tulipán árnyékában a fenyőfa?

Első politikával kapcsolatos konkrét bejegyzés következik. Hogy miért is, talán egy régi félig vicces félig komoly mondóka jut eszembe amely arról szól, hogy Romániában minden férfi "ért" a politikához, sporthoz és autó (dacia) szereléséhez... Ha már ilyen témát üt meg az ember úgy tartom tisztességesnek ha mindenek előtt leírja saját politikai nézetét. Környezeti, családi körülmények és viszonyok nagymértékben meghatározhatják egy egyén világlátását, identitás tudatát, politikai nézeteit. Kisebbségi viszonyba születtem Székelyföld egy színmagyar falujában, egy olyan családban ahol a régi értékek és hagyományok művelése és ápolása mindennapos. E kettő eredője, hogy közép-jobboldali politikai nézeteket vallok, ami egy egészségesen konzervatív világlátással (legalábbis szerintem !) párosul. Sose voltam, és nem hiszem, hogy valaha is leszek feltétel nélküli "pártember", párt szimpatizáns. Hogy miért? Egyszerűen azért mert a világ nem csak fehér-fekete, minden ember, tehát minden emberek alkotta párt is követhet el hibákat/hozhat rossz döntéseket. Ez a bejegyzés ennek egy ékes példáját kívánja megszellőztetni.
A cím nyilván a két erdélyi magyar politikai pártra tesz utalást. Sokáig nem éreztem fontosnak, hogy kövessem a mindennapos politikai szappan operákat. Ahogy viszont teltek az évek rá kellett ébredjek, hogy a politikai játszmák "eredményei" olyan mértékben gyűrűznek be minden romániai ember privát életébe, ami választás elé állítja az embert: vagy megpróbálja megismerni és nyomon követni a politikai folyamatokat, vagy struccpolitikát folytatva egy vállrándítással elintézi a dolgot. Szerintem nem túl intelligens hozzáállás az utóbbi, persze kérdéses az is, hogy mennyi haszna van az elsőnek?
Politika iránti érdeklődésem kibontakozása véletlenszerűen esett egybe az RMDSZ iránti fokozott bizalom vesztés és a Szász Jenő vonal felerősödésével. Nem tagadom, hogy kíváncsian, de kritikusan figyeltem mindkét tábor vergődését, minthogy azt sem hogy nagy elvárásokat fogalmaztam meg önmagamban az új vonallal szemben. Hogy ezek az elvárások milyen mértékben teljesültek az talán egy külön bejegyzést érdemelne. E bejegyzés apropóját azonban a Magyar Polgári Párt kongresszusa, az I. Országos Tanács (OT) történései képezi.
A kongresszus
Minden szervezet, párt életében a kongresszus a legfontosabb fórum. Itt kell, elszámoljon az elnökség a tevékenységével, itt határozzák meg elképzeléseiket a jövőről, itt tűznek ki stratégiai célokat és nem utolsó sorban itt választanak vezetőséget. Minden párt törekszik arra, hogy kongresszusa gördülékeny, méltóságteljes és a párt erejét/sikereit tükröző legyen. Nem ritkán éppen ezért a kongresszusok színpadias jelleget is öltenek: öntömjénezés, tapsviharok, cicerói szónoklatok, pátosz és hamis csillogás. Hogy miért? Mert a látszat fontos és a külvilág fele közvetített üzenet minden esetben a "minden rendben" kell, hogy legyen.
De hogy is van ez az MPP esetében?
Hosszú és nehéz volt az út a hivatalos párt megalakításáig. Ezt minden a napi politikával köszönő viszonyban álló laikus tudja... Az MPP kihívóvá vált kicsinyke Erdély politikai palettáján. Ennek értelmében a "big brothert" kezdte ostromolni gőzerővel. Gőzerővel, de logika és összetartás nélkül. Túl hamar és túl felkészületlenül érte a helyhatósági választások az MPP-t amit überelt a politikai-, pénzügyi szférabeli, média körökben való befolyás hiánya stb. Ennek ellenére az az érzésem, hogy sokan az MPP-n belül egy tündérmesével vetekedő sikerre számítottak. Pedig az ember a rossz szokásait hagyja el a legkésőbben és a legnehezebben...ez igaz a választási preferenciák esetében is. A következmény a csalódás volt... Valójában a körülményekhez képest szerintem egészen elfogadható, sőt jó eredménnyel zárt az MPP. Politikában illúziókat kergetni viszont öngyilkosság... Ráadásul az ellen tudta (mert volt bőven szakembere és tapasztalata erre vonatkozóan), hogy az MPP választási eredményeit oly módon értelmezze, hogy az a maga előnyére váljon.
A párt új helyzet előtt állt. Kikerült a bunker háborúból (valójában a pártá-válás pillanatában) ezáltal elvesztette a betyárokat megillető romantikus rokonszenvet és igen a politikai életben nyílt terepen kell-kellett, szuronyrohamra induljon a jóval erősebb, népesebb és jobb technikai háttérrel rendelkező ellenfelek ellen. Ez embert (pártot) próbáló feladat. Ebben a helyzetben az a minimum, ha egyetértés van és vezetőségi szinten olyan ember(ek) áll(nak) a párt élén, aki a társadalom számára elfogadható politikus és akit a tagság nagy többsége elfogad vezérének. Csak ilyen vezetőség tudja összefogni a seregeket és megújulásra, megerősödésre vinni a párt ügyét. Ennek ékes példája magyar vonatkozásban Orbán Viktor és a FIDESZ esete. A FIDESZ legnagyobb válságát valószínűleg a 2006-os parlamenti vállasztások elbukásakor érte meg. Vezető, biztosnak hitt pozícióból maradtak hoppon. Viktort leírta mindenki, de a párt kiállt mellette és felsorakozott mögé. És lám pár év után újra helyzetbe kerültek. Ez azért volt, mert nem volt más karizmatikus ember, aki egységet tudott volna teremteni, vagy azért mert nem tört meg a bizalom Viktor irányába nem tudhatjuk.
A lényeg az, hogy aki kisebbségben van az nem igazán engedheti meg magának, hogy saját szervezetén belül is tartós hatalmi harcok alakuljanak ki. Na mármost már a kongresszus előtt is egyre-másra jelentek meg cikkek amelyek azt sugallták számomra, kívülálló számára, hogy nincsen egység, nem teljes körű a párt vezetőségének elfogadottsága.
Taps és fütty, avagy MPP kongresszus...
Eljött a nagy hűhóval beharangozott kongresszus és a szinte borítékolható botrány. Őszintén csöppet sem lepett meg hogy valami gikszer fog történni. Az hogy Szász Jenő nem az alapszabályzatnak megfelelően járt el súlyos hiba, aminek meglesznek a hatványozott következményei. Nem megengedett egy szavazás esetében sem a szavazati jogokkal történő zsonglőrködés. Nem lehet meghívottakat választó küldöttekké avanzsálni, még akkor sem ha furcsa mód ez jogilag helyes. Hogy miért? Mert a küldött egy csoportosulás - azaz több ember - előre megvitatott véleményét fejezi ki szavazata által, míg egy meghívott csupán egyéni véleményét. Tehát nem lehet egy küldött szavazata egyenlő súlyú egy meghívottéval. Minden ami a szavazás törvényességét vagy erkölcsösségét sérti rossz fényt vet a szervezetre. Mit ért el az MPP? Hát azt, hogy maradt a régi vezetőség. Emellett bekövetkezett egy hatalmas szakadás a párton belül, ami akár a működést is veszélyeztetheti. Sok pártember vált ellenzékivé, kedvvesztetté, kiábrándulttá. Lesznek olyanok is, akik elhagyják a pártot. De lehet, hogy az igazi veszteséget a párton kívülálló választópolgárok bizalmának elvesztése fogja képezni. Egy huncut garast sem mernék feltenni az ellen, hogy a nagy testvér maximálisan nem fogja kijátszani ezt a bakit. Szász Jenő ezzel a lépésével kompromittálta magát, többé nem mossa le magáról a diktátor, hatalomhajhász jelzőket. A probléma csak az, hogy a párt is vicckategória szélére jutott.
Parafrazálva egy politikai aranyköpést: Ezt elkurtátok! Nem kicsit, nagyon! Ekkora böszmeséget nem látott még első pártkongresszus. Ficáztunk reggel, délben és este. Lesznek akik kiábrándulnak és kilépnek a pártból, igen lesznek... Lesznek akik kigúnyolnak újságcikkekben, bogbejegyzésekben, lesznek. Majd megunják és abbahagyják...

Tényleg megérte?

Március 15 más szemmel...

Minden valamire való népnek és államnak van nagybetűs "Nemzeti ünnepe". Egyeseknek csak egy, így arra lehetnek "csak" büszkék, nekünk magyaroknak akad több is: március 15., augusztus 20., október 23. Kissé rosszmájúan azt is mondhatnám, hogy majd' minden évszakra jutott egy, és ezt a logikát követve ha lesz még egy eget rengető magyar esemény a jövőben, akkor én egy téli időpontra teszem le a garast. Legalább ezen a téren elmondhatjuk, hogy igen mi gazdag nemzet vagyunk. Lehet hogy éppen ez a bőség az oka annak amiért nem igazán tudjuk méltóságteljesen megünnepelni egyiket sem.

Kivételesen idén nem ünnepeltem "szokványosan" március 15-ét.
Előző években rendszerint részt vettem Kolozsváron a délelőtti ünnepi ökumenikus templomozáson és asszisztáltam több száz Bólogató János nemzettársammal egyetemben a koszorúzásoknál, na és persze hallgattam a közhelyektől tobzódó és az egynapos hazafiasságtól túlfűtött, világot megváltó politikusi "beszédeket". No ez az idén elmaradt. E helyett egy családi-baráti környezetben elköltött ünnepi ebédben és kellemes társalgásban volt részem. Valahogy más dimenzióba került az ünnep, sokkal csendesebb és meghittebb volt. Nem ártotta magát bele a határtalan képmutatás, a kinek szebb és nagyobb a koszorúja-kokárdája verseny, a cicerói politikus presztízs csaták. Bezzeg egy napig mindenki "nagy magyarrá" változik, előrántjuk a választások felitató kofferből a "nemzet, autonómia, összetartás, szabadság" jelszavakat és Oszkár díjas színészeket megszégyenítő produkciót mutatunk be. És még úgy teszünk mintha el is hinnénk. De nálunk magyaroknál minden csoda egy napig, vagy még addig sem tart. Milyen március 15. az amikor azok papolnak március idusáról akik az orruknál fogva vezetik közösségüket, mindent feláldozva önön céljaik eléréséért? Groteszk ez az élet...2009. március 15-i ünnepségeken Budapesten előállított a rendőrség két személyt mert egy "felelős magyar kormányt Budapesten" feliratú óriásplakátot mertek kifeszíteni (a második pont a 12 pontból). De mi büszkék vagyunk a 12 pontra és eszmei örököseinek tekintjük magunkat. Körülbelül annyira mint ahogy a példa mutatja... Már szinte nem is lehet ünnep tüntetés és rendőrségi oszlatás nélkül. Ahol meg békesség van ott a nemzet "vezetői"(veszejtői) fényezik magukat és kovácsolják a politikai tőkét. Elvégre választási év van vagy mi a csuda! Igen ez már valóban böszmeség a javából....

És akkor nem kell ünnepelni, nem kell templomba menni, nem kell koszorúzni, nem kell emlékezni a múltra és a hősökre? De igen kell...csak nem mindegy, hogy hogyan. A kép mutatott és színlelt ünneplés nem hozhat szellemi felfrissülést, nem adhat soha sem erőt sem kitartást. Nem szabad engedni, hogy az ünnepet egy kaszt, egy réteg kisajátítsa. Mert nem azoké az ünnep akik koszorúznak, sem azoké akik alig tudják felolvasni "ünnepi beszédüket", hanem minden magyar emberré aki azt szívébe zárja.
A szürke hétköznapi dátumból csak akkor válhat ünnep ha megfelelő tisztelettel és alázattal tekintünk reá. Az, hogy ez egy emlékhelyen, messze idegenben vagy éppen otthon a TV előtt történik már csak másodlagos szempont.

Modern világban már ünnepelni is csak öntudatosan lehet!