Minden valamire való népnek és államnak van nagybetűs "Nemzeti ünnepe". Egyeseknek csak egy, így arra lehetnek "csak" büszkék, nekünk magyaroknak akad több is: március 15., augusztus 20., október 23. Kissé rosszmájúan azt is mondhatnám, hogy majd' minden évszakra jutott egy, és ezt a logikát követve ha lesz még egy eget rengető magyar esemény a jövőben, akkor én egy téli időpontra teszem le a garast. Legalább ezen a téren elmondhatjuk, hogy igen mi gazdag nemzet vagyunk. Lehet hogy éppen ez a bőség az oka annak amiért nem igazán tudjuk méltóságteljesen megünnepelni egyiket sem.
Kivételesen idén nem ünnepeltem "szokványosan" március 15-ét.
Előző években rendszerint részt vettem Kolozsváron a délelőtti ünnepi ökumenikus templomozáson és asszisztáltam több száz Bólogató János nemzettársammal egyetemben a koszorúzásoknál, na és persze hallgattam a közhelyektől tobzódó és az egynapos hazafiasságtól túlfűtött, világot megváltó politikusi "beszédeket". No ez az idén elmaradt. E helyett egy családi-baráti környezetben elköltött ünnepi ebédben és kellemes társalgásban volt részem. Valahogy más dimenzióba került az ünnep, sokkal csendesebb és meghittebb volt. Nem ártotta magát bele a határtalan képmutatás, a kinek szebb és nagyobb a koszorúja-kokárdája verseny, a cicerói politikus presztízs csaták. Bezzeg egy napig mindenki "nagy magyarrá" változik, előrántjuk a választások felitató kofferből a "nemzet, autonómia, összetartás, szabadság" jelszavakat és Oszkár díjas színészeket megszégyenítő produkciót mutatunk be. És még úgy teszünk mintha el is hinnénk. De nálunk magyaroknál minden csoda egy napig, vagy még addig sem tart. Milyen március 15. az amikor azok papolnak március idusáról akik az orruknál fogva vezetik közösségüket, mindent feláldozva önön céljaik eléréséért? Groteszk ez az élet...2009. március 15-i ünnepségeken Budapesten előállított a rendőrség két személyt mert egy "felelős magyar kormányt Budapesten" feliratú óriásplakátot mertek kifeszíteni (a második pont a 12 pontból). De mi büszkék vagyunk a 12 pontra és eszmei örököseinek tekintjük magunkat. Körülbelül annyira mint ahogy a példa mutatja... Már szinte nem is lehet ünnep tüntetés és rendőrségi oszlatás nélkül. Ahol meg békesség van ott a nemzet "vezetői"(veszejtői) fényezik magukat és kovácsolják a politikai tőkét. Elvégre választási év van vagy mi a csuda! Igen ez már valóban böszmeség a javából....
És akkor nem kell ünnepelni, nem kell templomba menni, nem kell koszorúzni, nem kell emlékezni a múltra és a hősökre? De igen kell...csak nem mindegy, hogy hogyan. A kép mutatott és színlelt ünneplés nem hozhat szellemi felfrissülést, nem adhat soha sem erőt sem kitartást. Nem szabad engedni, hogy az ünnepet egy kaszt, egy réteg kisajátítsa. Mert nem azoké az ünnep akik koszorúznak, sem azoké akik alig tudják felolvasni "ünnepi beszédüket", hanem minden magyar emberré aki azt szívébe zárja.
A szürke hétköznapi dátumból csak akkor válhat ünnep ha megfelelő tisztelettel és alázattal tekintünk reá. Az, hogy ez egy emlékhelyen, messze idegenben vagy éppen otthon a TV előtt történik már csak másodlagos szempont.
Modern világban már ünnepelni is csak öntudatosan lehet!
Kivételesen idén nem ünnepeltem "szokványosan" március 15-ét.
Előző években rendszerint részt vettem Kolozsváron a délelőtti ünnepi ökumenikus templomozáson és asszisztáltam több száz Bólogató János nemzettársammal egyetemben a koszorúzásoknál, na és persze hallgattam a közhelyektől tobzódó és az egynapos hazafiasságtól túlfűtött, világot megváltó politikusi "beszédeket". No ez az idén elmaradt. E helyett egy családi-baráti környezetben elköltött ünnepi ebédben és kellemes társalgásban volt részem. Valahogy más dimenzióba került az ünnep, sokkal csendesebb és meghittebb volt. Nem ártotta magát bele a határtalan képmutatás, a kinek szebb és nagyobb a koszorúja-kokárdája verseny, a cicerói politikus presztízs csaták. Bezzeg egy napig mindenki "nagy magyarrá" változik, előrántjuk a választások felitató kofferből a "nemzet, autonómia, összetartás, szabadság" jelszavakat és Oszkár díjas színészeket megszégyenítő produkciót mutatunk be. És még úgy teszünk mintha el is hinnénk. De nálunk magyaroknál minden csoda egy napig, vagy még addig sem tart. Milyen március 15. az amikor azok papolnak március idusáról akik az orruknál fogva vezetik közösségüket, mindent feláldozva önön céljaik eléréséért? Groteszk ez az élet...2009. március 15-i ünnepségeken Budapesten előállított a rendőrség két személyt mert egy "felelős magyar kormányt Budapesten" feliratú óriásplakátot mertek kifeszíteni (a második pont a 12 pontból). De mi büszkék vagyunk a 12 pontra és eszmei örököseinek tekintjük magunkat. Körülbelül annyira mint ahogy a példa mutatja... Már szinte nem is lehet ünnep tüntetés és rendőrségi oszlatás nélkül. Ahol meg békesség van ott a nemzet "vezetői"(veszejtői) fényezik magukat és kovácsolják a politikai tőkét. Elvégre választási év van vagy mi a csuda! Igen ez már valóban böszmeség a javából....
És akkor nem kell ünnepelni, nem kell templomba menni, nem kell koszorúzni, nem kell emlékezni a múltra és a hősökre? De igen kell...csak nem mindegy, hogy hogyan. A kép mutatott és színlelt ünneplés nem hozhat szellemi felfrissülést, nem adhat soha sem erőt sem kitartást. Nem szabad engedni, hogy az ünnepet egy kaszt, egy réteg kisajátítsa. Mert nem azoké az ünnep akik koszorúznak, sem azoké akik alig tudják felolvasni "ünnepi beszédüket", hanem minden magyar emberré aki azt szívébe zárja.
A szürke hétköznapi dátumból csak akkor válhat ünnep ha megfelelő tisztelettel és alázattal tekintünk reá. Az, hogy ez egy emlékhelyen, messze idegenben vagy éppen otthon a TV előtt történik már csak másodlagos szempont.
Modern világban már ünnepelni is csak öntudatosan lehet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése